Hírek
A géntechnológiai óriás BASF kivonul Európából
2012. január 16. 19:27
A génmódosított élelmiszerek európai kudarcának újabb bizonyítékaként értékeli a német BASF géntechnológiai óriáscég európai piacról történő kivonulását a Magyar Természetvédők Szövetsége.
„Ez egy újabb szög a genetikailag módosított élelmiszerek európai koporsójában. Senki nem akar belőlük enni, és nagyon kevesen hajlandóak termeszteni a génmódosított növényeket. Nagyszerű nap ez az európai fogyasztók és a gazdák számára, amely megnyitja az utat az Unió előtt, hogy Európa egy zöldebb és a közvélemény számára is elfogadhatóbb mezőgazdaság felé mozduljon el.” - kommentálta a hírt Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelőse.
Mai sajtóközleményében a BASF bejelentette, hogy kivonul az európai piacról, továbbá leállítja az Amflora génmódosított burgonya forgalmazását is. E génmódosított növény európai termesztését 2010-ben engedélyezte John Dalli, az EU egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztosa. A termesztés első évében ugyanakkor a burgonyákban a BASF egy másik, engedéllyel nem rendelkező génmódosított fajtájából származó szennyezést találtak, ezért meg kellett semmisíteni a termést.
„Ez a hír elég nagy szégyen John Dalli számára is. Hivatalba lépése során ugyanis az EU-s vezető odaszegezte nevét a génmódosított termékek árbocára és jóváhagyta a BASF génmódosított burgonyájának köztermesztésbe vonását. Két évre rá a BASF kihúzta a dugót, és a génmódosított növények hanyatlása folytatódik.” - tette hozzá Adrian Bebb, a Föld Barátai Európa élelmiszer kampányfelelőse.
Háttér:
A BASF génmódosított Amflora burgonyájának termesztését 2010 tavaszán Magyarország mellett Ausztria és Luxemburg is betiltotta, sőt a három ország később az Európai Bíróságon is keresetet indított az Európai Bizottság ellen, mert az engedélyezést során a Bizottság nem vette figyelembe a tagállamok ellenérveit. A keresethez később Franciaország és Lengyelország is csatlakozott.
Kapcsolódó anyagok
Egyre több európai ellenzi a GM ételeket
A BASF elismerte GM hibáját
Vetőmagszennyezés Magyarországon
GMO lobbi Budapesten
Kulcsszavak gmo GM amflora génmódosítás BASF
Hozzászólások
#1
gigabursch
2012. január 17. 8:10
Ezért építették le az erdészeti hatóság létszámát 35%-kal, az FM létszámát 35%-kal, az állatorvosok létszámát 50%-kal.
Akkor T.(?) Navracsics úr miért is hazudozik folyamatosan a médiában?
Csak a fölösleget küldik el?
Közben a vízfejben meg 20%-os létszámfejesztést csináltak, miközben a szakmai vonalat tönkreverik.
Gratulálok!!!
Ki fog a falugazdászokkal adatokat egyeztetni, ki fog körzeti erdőtervet készíteni, ki fog közegészségügyet fönntartani?
Sőt!
Ki fog figyelni arra, hogy a génszennyezés mégse érkezzen be Magyarországra?
A BASF-Monsanto egy tőről fakad gazemberségben
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be.














