Mégis levadásszák őket?

2012. február 18. 20:18

Mégis levadásszák őket?

A héten Semjén Zsolt fővadász bejelentette, hogy aláírták azt a megállapodást, amely a jövőbeni vadászható madár- és emlősfajok listáját is tartalmazza. Gera Pál természetvédő szerint több részlet is problémás.

A történet előzménye Semjén Zsolt levele volt a Vidékfejlesztési Minisztérium felé, amelyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként javaslatot tett – többek között - egy sor védett faj vadászati tilalmának feloldására. Főként a ragadozó madarak apróvadat érintő „kártételei” kaptak ebben hangsúlyt.  Ez ellen többen tiltakoztak a zöld mozgalomból, mindenekelőtt Gera Pál, később pedig a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Végül sok tucat zöld civil szervezet egy nyílt levelet juttatott el a miniszterelnökhöz.

A héten a Hungexpon megtartott 19. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás megnyitó beszédében Semjén Zsolt bejelentette, hogy történelmi jelentőségű megállapodás született a természetvédelmi és a vadgazdálkodási ágazat között. Fazekas Sándor köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az egyezmény mindkét ágazat számára előnyös megoldásokat tartalmaz. Sikerült megállapodásra jutni a vadászható fajok köréről, az apróvadfajok vadászati idényéről, valamint az egyes trófeák behozatalát érintő szabályokról.
Vadászható fajok megállapodás (835 KB pdf)

A mostani megállapodás egyfajta nyugvópontot jelenthet a vitában, amely a VM koordinálásával jött létre, és civil oldalról az MME vállalta az egyeztetések oroszlánrészét. A lényege, hogy a legveszélyeztetettebb védett fajok védettsége megmarad. Új védettséget kap a csörgőréce és a kerceréce, valamint a menyét. Vadászható lesz ugyanakkor néhány lúdfaj, köztük a nyári lúd. Fontos eleme az öt évre szóló megállapodásnak a kutatásokra, illetve az apróvad élőhelyek megóvására, fejlesztésére elhatározott közös szándék, illetve a jogszabályok jövőbeni módosításával kapcsolatos elképzelések egyeztetése.

Nem mindenki ért egyet azonban a megállapodásban foglaltakkal. Gera Pál Pro Natura-emlékplakettes természetvédő magánemberként nyílt levélben fordult Fazekas Sándor miniszterhez. Ebben többek között kifejti: sajnálatos, hogy olyan fogyatkozó madarunk vadászatához is ragaszkodnak, amely állománya mára már az eltűnés szintjére süllyedt. Felháborítónak tartja, hogy a holló is lőhetővé válik majd, mert zavarják a vadászok érdekét és nyugalmát, ill. azt, hogy a vadgazdálkodási-vadászati érdekek prioritása továbbra is mindenek felett álló „viszonyulási pont” a jövőbeni intézkedések számára. Ez elfogadhatatlan és felháborító!
Mégis levadásszuk őket - Gera Pál nyílt levele Dr Fazekas Sándorhoz (37 KB word)




Kapcsolódó anyagok Ne lehessen veszélyeztetett fajokra vadászni!
Védett marad az év madara
A vadászok közérzete vagy a természetvédelem a fontosabb?
Lövöldözzünk védett állatokra
Két államtitkáron is átnyúlt a vadászlobbi

Kulcsszavak MME vadászat Gera Pál

Hozzászólások

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be.

hirdetés

hirdetés

Felhasználóbarát honlap
Kiváló Magyar Tartalom
Szeretne cikket írni? Megosztaná véleményét? Itt megteheti!
Zöld Jogász - Ingyenes jogi tanácsadás
Járjon zöld szemmel! Küldje be fotóit itt!

hirdetés