A Környezetvédelmi Újságírók Társasága tevékenységét támogathatja az SZJA 1 százalékával. Adószámunk: 18085882-1-43. Közhasznú egyesületünk bevételeit honlapunk naprakész üzemeltetésére fordítjuk.
Szerkesztőségünk
várja a környe- zet- és természetvédelemmel, valamint
a honlapunkkal kapcso- latos észrevételeiket, híreiket,
programajánlatukat az info@greenfo.hu
címre.
Gellénházának kell az erőmű
[2010. febr. 8. 0:24]
Népszavazás döntött arról, hogy biomassza erőmű épülhet a Zala megyei Gellénházán, ahol a voksolással együtt új polgármestert is választottak - tájékoztatott a település körjegyzője.
Szemes Róbert elmondta: négy független jelölt közül Farkas Imre Józsefnét választották meg a település új vezetőjének. A szavazásra jogosult mintegy 1400 helybéli több mint 50 százaléka vett részt a voksoláson, amelyen 281-en adták szavazatukat az új polgármesternek.
Az időközi polgármester-választással egy időben, a képviselőtestület döntése nyomán tartották meg a népszavazást arról, hogy a korábban készült tervek alapján épüljön-e Gellénházán 20 megawattos, faapríték tüzelésű erőmű. A szavazópolgárok több mint 50 százalékának részvétele mellett a többség támogatta a biomassza erőmű megépítését. A referendum résztvevői közül 465-en szavaztak mellette és 311-en ellene, így a népszavazás érvényes és egyúttal eredményes is volt - közölte a körjegyző.
Szemes Róbert korábban az MTI-nek elmondta: Gellénházán több érdeklődő is jelezte, hogy részt vállalna az erőmű megépítésében, de a leendő befektetőkkel csak a népszavazás eredménye után tárgyalnak. Az elképzelések szerint pályázaton választják ki a település számára legjobb ajánlatot.